A legmagasabban jegyzett magyar kosárlabdázóval, Hanga Ádámmal második alkalommal pattogtathattak a Városligetbe kilátogatók.

Másodszor rendezték meg a Real Madrid kosárlabdázójának, Hanga Ádámnak a közönségtalálkozóját, amelyre több ezer ember kilátogatott.

„Szóhoz sem jutok. Nagyon megtisztelő, hogy ilyen sokan kilátogattak egy eredetileg
kis, barátinak tervezett eseményre. Persze tudtuk, hogy idén kicsit több emberre
számíthatunk az előzetes bejelentés és a különböző programok miatt, de engem
mindenképpen meglepett, hogy végül több ezer ember kilátogatott a Városligetbe
miattunk a mai nap során”

– mondta Hanga Ádám.

A Hangtime-ra kilátogatóknak lehetőségük volt találkozni Hanga Ádámmal, de emellett több más program is volt:

  • fellépett többek között a Face Team, az érdeklődők játszhattak a Hanga All-Star ellen, egy az egy elleni bajnokság és a Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémia U13-as csapatának edzése is a program része volt.

„Nagyon szeretem ezt a rendezvényt, mert nagyon ritka, hogy a hazai szurkolókkal,
követőkkel találkozni tudok. Mindig furcsa nekem, hogy Spanyolországban lépten,
nyomon felismernek és megszólítanak, de itthon eddig ez viszonylag kevésszer
történt meg. Most viszont, hogy látom, mennyien érdeklődnek irántam és a
kosarazás iránt… Őszintén, egy kicsit meghatódtam”

– összegzett Hanga Ádám.

Hanga Ádám a Real Madriddal is spanyol bajnok lett

Legyőzte legnagyobb riválisát a spanyol bajnokság döntőjében a Real Madrid.

(Forrás; fotók: közlemény)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
35% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés