Hargitay András szövetségi kapitány és Sós Csaba, a Magyar Úszószövetség szakmai alelnöke nem ugyanazt a meccset nézte? Sőt, Hargitay önmaga is több meccset nézett.

Mindkét gyorsváltónkat kizárták Rióban, amit elég mérsékelten kommunikált a szövetség, de állítólag azért, mert nem is tudták időben.

És azt tudod, miért titkolják, hogy kizárták mindkét magyar férfi gyorsváltót?

A kizárásra úgy reagált a szövetségi kapitány, hogy a szabályoknak megfelelően jártak el, még csak félreértés sem történt. A szabály egyértelműen leírja, hogy azoknak, akiket csak a váltóra neveztek, vagy az előfutamban, vagy a döntőben indulniuk kell, de nem tér ki arra, mi a helyzet olyankor, ha nem jut a döntőbe a csapat.

És itt válik érdekessé a kapitány mondandója:

„Szándékaink szerint a legjobb összeállítású váltót indítottuk az előfutamban, a döntőben pedig a fiatalok kaptak volna lehetőséget. Még odahaza edzőbizottsági ülésen megtárgyaltuk, kiszámoltuk, és úgy látszott, a legjobbakkal van némi halovány esély a fináléba jutásra, ezért döntöttünk így. Mivel ott már reménytelennek tűnt, hogy a nyolcadiknál előrébb végezzük, ezért szerettük volna, hogy a döntőben a fiatalok ússzanak.”

Ehhez képest Sós alelnök úr tegnap még ezt mondta:

„Arról szó sincs, hogy ne lettünk volna tisztában a kérdéses FINA-szabályponttal, éppen ezért az volt a terv, hogy az öt fiút szerepeltetjük a két váltó selejtezőjében. Amikor a küldöttségünk kiutazott, még így váltunk el. Fogalmam sincs, miért változott a koncepció. Már csak azért is furcsállom a fiatalok mellőzését, mert azt az időt, amit a 4×200-as váltónk Kozmával, Kissel, Grátzcal és Bernekkel teljesített, ők is simán megúszták volna. Döntőbe kerülésre pedig egyik stafétának sem volt mákszemnyi esélye sem.

Ezek szerint azon az ominózus edzőbizottsági ülésen nem volt ott a szakmai alelnök. Vagy valamit félreértett, és a mákszem másik oldalán ült.

De vissza Hargitayhoz két mondat erejéig. Ma ezt is mondta:

„Nem titkoltuk el az esetet, mi is utólag tudtuk meg, hogy ez történt, és adtuk be az óvást.”

Majd kicsivel később ez hangzott el a szájából:

„Még a futamok előtt odahívtak és azt mondták, ha nem indítjuk a csak a váltóba nevezett úszóinkat, kizárják a váltót. Megkérdeztem, mi van akkor, ha nem jutunk döntőbe, a válasz az volt, hogy ez az önök problémája...”

És így is lett. Most megy az óvás, ami nyilván látszatintézkedés, hiszen semmi jelentősége, egyik csapat sem jutott döntőbe, újraúszás nem lesz, maximum a DSQ-t veszik le a csapat neve mögül, és akkor senkit sem kell felelősségre vonni.

És az már siker.

(Fotó: MTI / Kovács Tamás; forrás: nso)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve