Hamarosan kiderül, idén ki kapja meg a Golden Boy-díjat, mutatjuk a három még versenyben levő fiatal focistát.

Tavaly Renato Sanches nyert, akinek aztán borzasztó szezonja volt. A mostani három jelölt Gabriel Jesus, Ousmane Dembélé és Kylian Mbappé.

Jesus télen igazolt a Man. Cityhez, és rögtön alapember lett. Az előző szezonban a sérülése előtt még Agüerót is kiszorította a kezdőből, a mostani szezonban hat meccsen hét gólja van, Guardiola egyelőre imádja.

Mbappét tavaly még kábé senki nem ismerte, aztán olyan tavaszt produkált a Bajnokok Ligájában, hogy a PSG-hez került, ahol egyelőre jól megy neki. Neymar és Cavani mellett abszolút hozza, amit elvárnak tőle, eddig úgy tűnik, megérte a pénzét.

Dembélét Neymar helyére vette a Barca, és nem a katalánoknál nyújtott teljesítménye miatt került be a legjobb háromba – első meccsei egyikén megsérült, még most sem egészséges. A Dortmundban viszont villogott, ez pedig elég volt a jelölésre.

Ki nyer?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés