A szombati el Clásico elvitte a hátán a hétvégét, de azért vasárnapra is akad néhány fogadni való csemege. Az olasz, a német és az angol bajnokság egyaránt a tévé elé ültet és 45 ezer forintra csábít.

A Premier League-ben rendezik a nap rangadóját: a hektikus Manchester United fogadja az ellenfelein lánctalpasként átlépdelő Chelsea-t. José Mourinhóból simán kinézzük, hogy egy pontért buszozik Anglia Ózdjára, pláne, hogy Diego Costa sérülése miatt nem bevethető. Amikor a Centrum helyett az egy pont a cél, a portugál edzőfenomén telepakolja verőemberekkel a középpályáját; Fabregast a csatár mögé viszi, a két szélre meg védekezőbb típusú embereket (Ramires, Willian) pakol. Nem lennénk meglepve, ha most is így cselekedne. A Unitednél egyelőre a csapat és a szintén megosztó hatalmas edzőfigura egymásra találása zajlik épp, nem ma délután fog megtörténni.

Németországban a Bayern egyeduralkodása kiteljesedni látszik a Dortmund sokadik leégésével, mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy a Hoffenheim, vagy a Leverkusen az utolsó fordulókig próbálkozik a bőrgatya leszakításával. Vagy a Mönchengladbach. A Borussia harmadik helyen posztol, az El-ben is gólokat rúgdos, tele a kerete kevésbé elismert focistákkal (Hahn, Kruse, Herrmann, Kramer), szóval, egy döntetlenre jók lehetnek.

A megtépázott nívójú és színvonalú Serie A is tartogat egy érdekesnek ígérkező meccset a nap zárásaként. Szegény firenzei szurkolók Luca Toni óta várnak klasszis csatárra és most hiába van nekik Mario Gomezük és Giuseppe Rossijuk, a két támadó többet fekszik a kórházi ágyban, mint a gyúrópadon. A páros hiányában a védelemre és a középpályára nehezedik a teher, egyelőre mindkét csapatrész elfogadhatóan teljesít. Akárcsak a Milan a nullkilométeres Pippo Inzaghival a vonal mellett. A korábbi csatár eddig egy rangadón vezette a Rossonerit (kikaptak a Juventustól), úgyhogy a következő nagyobb falat is nyögvenyelős lesz neki.

Topliga-szelvény:

Fogadok most, mert szerintem se hülyeség a kombó, és érdekel a több mint 45-szörös pénz is!

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés