És úgy, hogy nem kapott gól.

Ezzel a Spanyol Kupa után a bajnokságból is kipöckölte a Realt a nagy rivális katalán együttes, innen már aligha érhet oda az élre a Madrid.

Most nagyon más meccset láthattunk, mint szerdán, a Barcelona szombat este uralta a meccset végig, amely rendkívül intenzív volt, még a fotelben ülve is elfáradtunk. A Real most is belekezdett, azonban nemigen tudott helyzetbe kerülni, a hazaiak bal oldalát pedig ezúttal jól lezárta a Barca, Sergi Roberto szintekkel jobban védekezett, mint Semedo (és még egy gólpasszt is adott). Vinícius ficánkolása ezen a meccsen meddő volt, továbbra is gyors és ügyes, de most alig került helyzetbe, és mást se tudott helyzetbe hozni, viszont lőni továbbra sem tud.

Támadásban is veszélyesebb volt a Barcelona, Messi jóval élénkebb volt, Dembélé széthúzta a madridiak védelmét, Rakitic pedig óriási melót tett le a pályára. És rúgott egy győztes gólt.

Sergio Ramos és a játékvezetők is hozták a formájukat, a Real-védő véresre könyökölte Messit, amiért még egy sárgát sem kapott. Valószínűleg tök véletlenül volt.

Persze nemcsak keménység és őrületes iram volt, hanem figyeltek a humorra is a fiúk. Asensio gondoskodott a nevetésről. (Ez sem ért sárgát.)

A Barcelona végül nyert 1–0-ra, így a Real hátránya már tizenkét pontra hízott.

Real Madrid–FC Barcelona 0–1

(Fotó: David Ramos/Getty Images)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon