Korábban Virgil van Dijknak voltak ilyen statisztikái, majd egy meglepetésember is produkált hasonlóan parádés sorozatot, most pedig a mindössze 22 éves uruguayi.

A Barcelonáról manapság sok minden elmondható, de az semmiképp, hogy stabil és rutinos lenne a védelem. De nagy jövő áll előttük, hiszen olykor a hátvédsor átlagéletkora 20 év. A legtapasztaltabb és legjobb Ronald Araújo a maga 22 évével.

Araújo hamisítatlan uruguayi bekk: rettenetesen kemény és harcias, nem ismer lehetetlent és elveszett labdát. Persze csak ettől még nem lesz valaki kiemelkedő, ám a Araújo a 188 centis magassága mellett még villámgyors is, így ezek a skillek együtt már kiadhatnak egy világklasszist. Ő afelé tart, és ezt ez a statisztika is bizonyítja:

Araújot a hétvégén 36 meccs után cselezték ki újra, a tettes a Levante középpályása, José Morales volt.

Morales előtt olyan játékosnak nem sikerült, mint Lewandowski, Ronaldo, Morata, Luis Suárez, Joao Félix, Benzema Vinícius Jr. vagy épp Inaki Williams.

Gondolnád, hogy Smalling is Van Dijk-ozott?

Smalling eligazolt a Manchester Unitedból és egyből Van Dijk lett belőle

Eljött az MU-ból és egyből világklasszis számokat hoz.

(Fotó: Sven Hoppe/picture alliance via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt

Szörnyű hír a braziloknak, újabb alapember maradhat le sérülés miatt a világbajnokságról

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni