A Bajnokok Ligája legdurvább csoportjában, az F-ben még bármi lehetséges, miután a Milan legyőzte a PSG-t.

A halálcsoport sorra hozza a váratlan eredményeket, a Dortmund Newcastle elleni győzelme, valamint a szarkák sima PSG-verése után most az eddig gólt sem szerző Milan is becsekkolt a csoportba.

Pedig a PSG szerzett vezetést a San Siróban, mégpedig a korábbi Inter-játékos, Milan Skriniar fejesével. A szlovák gólja azt jelentette, hogy sorozatban a 48. csoportmeccsén is betalál a PSG, a Milan pedig nagyon távol kerül a továbbjutástól.

De egy pillanatig nem adták fel a hazaiak és az egyébként egészen parádés meccsen fordítottak. Eddig gólt sem rúgott a Milan, erre egy ollózással szerzik meg az elsőt. Rafael Leão húzta be a PSG kapujába.

Az első félidő mozgalmas volt, a két gól mellett huszonegy gólszerzési kísérlete volt a csapatoknak, de maradt a második játékrészre is. Az 50. percben Théo Hernandez élesen belőtt labdájára a 37 éves Olivier Giroud tökéletesen érkezett és Skriniar mellett befejelte a győztes gólt.

A PSG tehát a második idegenbeli BL-meccsét is elbukta, így a legutóbbi három meccséből kettőt elveszített a csoportkörben, annyi vereséget szedett összes, mint az előző 18 ilyen találkozón.

Bajnokok Ligája, F-csoport, 4. forduló

  • Milan–Paris Saint-Germain 2–1 (1–1)
  • Gólszerző: Leao (12.), Giroud (50.), ill. Skriniar (9.)

A csoport másik meccsén: Borussia Dortmund–Newcastle United 2–0

Ez is érdekelhet:

Máris szabadulna a 95 millióért igazolt braziltól a Manchester United

Egyelőre kölcsönbe mehet, hátha ez segít a karrierjében.

(Fotó: Francesco Scaccianoce/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés