Néhány napja még kérdőjelesen írtuk, hogy érkezhet Fehérvárra egy drága bosnyák támadó. Nos, megérkezett.

Armin Hodzic a Dinamo Zagrebtől igazolt a MOL Vidi FC-be, és minden bizonnyal ő lett az NB I történetének legdrágább játékosa.

Róla és a rekordpénzről már írtunk, most itt a bizonyíték:

Az ötszörös bosnyák válogatott ezt nyilatkozta a vidi.hu-nak:

„Izgatott és boldog vagyok, hogy itt lehetek. Abszolút készen állok arra már most is, hogy pályára léphessek, és gólokat szerezzek Vidi-mezben! Egy nagy klubhoz kerültem, amely remélem a Bajnokok Ligájában szerepel majd pár hét múlva, bízom benne, hogy én is részese lehetek annak, hogy a csapat lépésről-lépésre fejlődik és halad előre. Mit várhatnak tőlem a szurkolók? Gólokat! De viccet félretéve, nem csak csatárként, árnyékékként és a baloldali szélsőként is számíthat rám a stáb. Úgy gondolom, hogy a horvát és a magyar bajnokság között nincs nagy különbség, viszont

a magyar csapatok közül csak a Vidiért szerettem volna otthagyni a Dinamót, hiszen itt nagy célokért küzdhetek és pályára léphetek Európában is.”

Hodzic az AEK elleni BL-selejtező-visszavágón még nem állhat a Vidi rendelkezésére, mivel a Dinamo Zagreb színeiben korábban már pályára lépett a BL-selejtezők folyamán.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Szenzáció a BL-ben, a kiscsapat sorra mattolja a sztárklubokat

Megkéselte a felesége a focidrukkert, mert azt hitte, hogy őt szidja, de közben csak a VAR miatt kiabált

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve