Sajtótájékoztató volt a Románia ellen készülő válogatott edzőtáborában, a legérdekesebb interjúalany természetesen Szalai Ádám volt, aki visszatért a válogatottba, miután elküldtél az előző kapitányt. A Hoffenheim centere nem is hagyta ki az alkalmat, hogy ismét belerúgjon Pintér Attilába.

Telkiben nyilatkoztak a srácok a meccsről, meg a felkészülésről, Szalai például ezt:

"Mennyi változott? Már vártam a kérdést. Dárdai Pál vette át a válogatottat. A döntésemet, amit korábban meghoztam, vállalom, mint ahogy a kinyilatkoztatott gondolataimat is. Többszöri beszélgetések után jutottam el oda, hogy segíteni szeretnék a csapatnak, amíg Dárdai Pál irányítása alatt van, hiszen óriási megtiszteltetés egy ilyen kapitánnyal dolgozni.

Az első két edzés intenzitása mindenesetre máris ég és föld a korábbiakhoz képest.

Nekem mindig az a fontos, hogy meglegyen az edzéseken az a szervezettség, az a mentalitás, ami elősegíti a karrieremet. A kinevezésével tudtam, hogy ez így lesz, ezért is döntöttem a visszatérés mellett. Nem úgy megyek majd vissza a klubcsapatomhoz, hogy hátrányba kerülök a többiekhez képest. Olyan iram van, ami elengedhetetlen a profi labdarúgásban.

Hogy elkerüljük a hülyítést: sokkal szervezettebb válogatott lesz.

Sokkal tudatosabb játék, labdaszerzés, védekezés, abból átmenni támadásba. Öt nap alatt nem leszünk Messik, Ronaldók, csodát nem lehet tenni, de szervezett csapat leszünk."

Fogadd meg a magyarok győzelmét, hiszen akkor duplán drukkolhatsz, és mellesleg 4.45-szörös pénzt nyerhetsz, ha Dárdai bemutatkozása sikeres lesz. Megéri rizikózni, játssz te is!

(Fotó: mlsz.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés