A holland kapus pénteken elkéredzkedett a munkahelyéről, mert be kellett ugrania a kézilabda Európa-bajnokságra – aztán ő nyerte meg a meccset a középdöntőben.

A magyarok csoportjából továbbjutó Hollandia az összes kapusát elveszítette a Montenegró elleni meccs előtt, Bart Ravensbergen és Dennis Schellekens, sőt a franciák ellen már beugró kapusedző, Gerrie Eijlers is pozitív koronavírustesztet produkált.

Gyorsan rácsörögtek a 34 éves Thijs van Leeuwenre, aki épp melózott:

Az edző hívott, hogy pakoljak és utazzak azonnal Budapestre. Az első gondoltatom azt volt, hogy azonnal szólnom kell a főnökömnek. Rengeteg most a munka, úgyhogy elhoztam magammal a laptopomat, két meccs között majd befejezem, amit elkezdtem – az egészségügyben dolgozom, koponyaimplantátumokat tervezek”

– mesélte az ad.nl-nek a kapus.

A sehol sem jegyzett belga bajnokságban védő Van Leeuwen pénteken 23 óra körül érkezett meg Budapestre, hulla fáradtan azonnal az ágyába esett. Aztán a meccsnapon egy szűk félórát videózott az ellenfélről, az összevágott felvételt Gerrie Eijlers kapusedző csinálta, aki ugye azóta izolálva van a csapattól.

Aztán Van Leeuwen Montenegró ellen, beugróként, melóból beesve 42 százalékkal védett, 33 lövésből 14-et fogott.

A rutinos, de eddig nem túl nagy karriert befutó kapust a Bajnokok Ligájába már játszott, igaz, csak a selejtezőben.

„Nem hinném, hogy ezután bárki is felfedezne, már 34 éves vagyok, de ki tudja, jó lenne! Soha nem voltam még profi, eddig a munka mellett játszottam, volt olyan, hogy 36 órát dolgoztam és hatszor edzettem egy héten. Nálunk, hollandoknál amúgy ebben semmi különös nincs, ritkán adjuk fel a tanulást a sport miatt, a mostani keretben is többünknek van diplomája.”

Mit mondhatnánk? Igazi hős.

Ekkor még nem volt Pesten a kapus:

Kellemetlen vereséggel kezdte az Európa-bajnokságot a férfi kéziválogatott

Hiába a vadonatúj aréna, a MVM Dome és a húszezer néző, a magyar válogatott meglehetősen gyengén játszott.

(Fotó: Sanjin Strukic/Pixsell/MB Media/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés