A Puskás Akadémia 18 perc alatt három gólt kapott az Európa-konferencialiga második selejtezőfordulójának odavágóján az FK Rigas FS vendégeként.

Nem túlzás azt állítani, hogy súlyos és kellemetlen pofonba szaladt bele Lettországban a Puskás, az meg tény, hogy a visszavágón kisebbfajta csodára lenne szükség, hogy továbbjusson a PAFC a 0–3 után.

A Puskás edzője, Hornyák Zsolt próbált pozitív maradni a tegnapi meccs után, azt mondta, nem lehetetlen továbbjutni, kiemelte a labdabirtoklást mint pozitívumot:

Megkönnyítettük az ellenfél dolgát. Készültünk a jobb oldali beívelésekre, figyelmeztettem játékosaimat a rögzített helyzetekre, mégsem tudtuk hatástalanítani az ellenfél erősségeit, s a harmadik góllal lezárult a meccs. Próbáltunk változtatni, kisebb-nagyobb helyzeteket is kidolgoztunk, kezezésgyanús helyzet is akadt, de nem voltunk eredményesek, nem tudtunk „visszajönni” a mérkőzésbe.

Labdabirtoklásban jók voltunk, az akaraterő rendben volt, de az egyéni hibák döntőnek bizonyultak. Azt csináltuk, amit elterveztünk, erőltettük a saját játékstílusunkat, de három gól után nem tudtunk talpra állni. Nem lehetetlen a továbbjutás, de sajnos húsz perc alatt eldőlt ez a mérkőzés. Igyekszünk megváltoztatni a párharc kimenetelét, megpróbálkozunk a lehetetlennel is.

Rendesen kitömték a Puskást Rigában

Innen nem lesz könnyű továbbjutni, talán még kínosnak is nevezhetjük az eredményt.

(Nemzeti Sport)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

A sajtóközlemény, ami megváltoztatta a kosárlabdát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés