Innen nem lesz könnyű továbbjutni, talán még kínosnak is nevezhetjük az eredményt.

Az RFS konszolidált együttes, biztosan kemény vetélytárs lesz, agresszívan, magasan védekezik és támad le. Az első selejtezőkör párharcából hosszabbítás után jutott tovább, láthattuk, mennyire jó rögzített játékhelyzetekből, a feröeriek ellen négyszer talált be pontrúgásból – ha elhárítjuk ezt a veszélyforrást, eredményesek lehetünk. Kijár a maximális tisztelet az ellenfélnek, és bár a stílusa vélhetően kellemetlen lesz, szeretnénk megoldani az előttünk álló feladatot, jó eredményt akarunk elérni” – fogalmazott Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a meccs előtt.

Nos, ez nem sikerült, az FK Rigas 24 perc alatt három gólt szerzett és végül meg is tartotta ezt az előny: 3–0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát az Európa-konferencialiga második selejtezőfordulójának első mérkőzésén.

Az első gól fejjel született, épp amire Hornyák utalt is, hogy fel kellett rá készülniük. A 8. percben...

és a 18.-ban is bólintottak egyet a lettek.

Majd egy szöglet után kiharcoltak egy tizenegyest is.

Európa-konferencialiga, 2. selejtezőforduló, első mérkőzés

FK Rigas–Puskás Akadémia 3–0

(Fotó: PAFC Flickr)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.