A játékvezetői tanfolyamon nincs fizikaóra, de ezek után talán érdemes lenne azt is felvenni az elméleti oktatásba. Mert ez a belga spori szembement minden logikának, fizikai törvényszerűségeknek, vagy csak nagyon rosszak a megérzései. És nem ártana másik asszisztenst keresni.

A Genk–Kortrijk belga bajnoki meccs játékvezetője, bizonyos Nicolas Laforge olyan ítéletet hozott, amit még a kedvezményezett genkiek sem értettek. Tökre látszik Kötelesen, a Genk magyar kapusán, hogy pipa a védőkre, hogy egy ilyen nevetséges gólt kaptak, a vendégek támadója a teljes védelmet kicselezte, aztán még szerencséjük sem volt, mert a gólvonalról mentett labda pont a piros mezes fickó elé esett. Ja és tegyük hozzá, hogy Köteles baromi nagyot védett, reflexből belekapott a megpattanó labdába.

Na de mindegy is, mert gól. Vagyis nem, mert a spori szögletet mutat. Szerinte, szerintük a labda elhagyta a játékteret. És aztán visszahullott valahogy úgy, hogy bement volna a kapuba. Íme a fizikai csoda.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni