Ha vágysz egy Európa-liga-trófeára, igazold le Unai Emeryt a kispadra. Lehetne ez a mottója a gdanski finálénak.

Emery ugyanis igazi specialista, már negyedszer nyerte meg a sorozatot, így

Emery az első menedzser, aki négy alkalommal (2013-14, 2014-15, 2015-16 és 2020-21) nyerte meg az UEFA Kupát / Európa-ligát.

A jóval esélyesebb Manchester United ellen tudta győzelemre vezetni a csapatát, ami ezúttal a Villarreal volt. Az elmúlt tizenkét Európa-liga-sorozatból nyolcat spanyol csapat nyert meg.

A mostani finálé a lehető legszorosabb volt, a rendes játékidő 1–1-gyel végződött, Moreno szerzett vezetést a spanyoloknak. A válogatott csatárnak elég jó éve van: 45 meccs, 30 gól és 11 gólpassz.

Majd Cavani egyenlített az 55. percben.

A hosszabbítás után is ez maradt az eredmény, jöttek a tizenegyesek. Ebből végül 22-t rúgtak, vagyis a két teljes csapat lerúgta, és az utolsó ember, David de Gea hibázott először. A kapus lövését a kolléga, Gerónimo Rulli kifogta.

Európa-liga-döntő

Villarreal–Manchester United 1–1 (1–0, 1–1) – büntetőkkel 11–10

Gólszerző: Gerard Moreno (29.), ill. Cavani (55.)

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

Keane a Fradi sorsdöntő visszavágója előtt: Én és a futballisták is tudják, mi kell a győzelemhez

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés