Huszti Szabolcs visszatérhet Kínába, és a németek újságok úgy tudják, meglehetősen vonzó ajánlatot kapott.

Az fnp.de és wiesbadener-kurier.de azt írja, Huszti a frankfurti fizetésének a háromszorosát keresheti meg a Csangcsun Jatajban, ahol ugye már játszott 2014-től másfél évig. Csakhogy most a németországi bruttó pénzének a háromszorosát nettóban kaphatja meg ott, ami azért egy 33 éves játékos esetében csábító. Sőt, másoknak is, mint tudjuk.

A Blikk információi szerint

Huszti korábban kábé 1,9 millió eurót keresett évente a kínaiaknál, most az új fizetése pedig 3,3 millió euró lehet, ami 1 milliárd forint.

A német Bild és a Kicker szerint az apróbb sérüléssel küszködő játékos a napokban orvosi vizsgálatra érkezik a kínai klubhoz.

A Frankfurt sem jár rossz, elvégre úgy kap közel félmillió eurót, hogy fél év múlva lejár Huszti szerződése. Arról nem beszélve, hogy egy éve 250 ezer euróért vették.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.