A Crystal Palace ellen lejátszotta utolsó bajnokiját a Premier League-ben a Liverpool, hivatalosan is megkapták az érmeket és a trófeát. Szoboszlai első magyarként ünnepelhetett bajnoki címet a Premier League-ben.

Fantasztikus eredményt ért el Szoboszlai Dominik, elvégre nemcsak eljutott a Liverpoolba, nemcsak stabil kezdőjátékos lett a világ egyik legjobb csapatában, de ő lett az első magyar labdarúgó, aki megnyerte a Premier League-et. Szobo néhány hete meg is nősült, azóta pedig bejelentette, hogy párja, Buzsik Borka gyermeket vár.

Szoboszlai Dominik elvette barátnőjét, mutatjuk az esküvői fotókat

A magyar válogatott csapatkapitánya elvette barátnőjét, Buzsik Borkát, aki megosztott pár fotót a jeles napról.

Úgy gondolom, ez életem eddigi legfordulatosabb éve minden téren. Akár a focipályán, akár azon kívül. Elmondtam párszor, hogy élvezem ezeket a pillanatokat, remélem ez így is fog folytatódni.

A Goal szerint két magyar futballista is ott van a Premier League legjobbjai között

Mindkét Premier League-ben szereplő magyar futballista ott van a Goal szezonvégi toplistáján.

Slot elárulta, Szoboszlai miért volt kezdő a szezonban

A Chelsea elleni vereség után elmondta a holland edző, miért is hiányzik annyira Szoboszlai, ha nem játszik.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve