Azzal nem vádolhatjuk az MLSZ-t, hogy sorra hozza a jobbnál jobb döntéseket, kedveskedne a szurkolóknak, focirajongóknak, ám most olyat húzott, amire jár a taps. Vagy akár kettő is.

MLSZ TV Archív néven YouTube-csatornát indított a szövetség, és elkezdett feltöltögetni régi, legendás meccsek összefoglalóit, 2016 elejéig mintegy 4000 mérkőzés lesz rajta látható. Ezek között válogatott, hazai bajnoki és nemzetközi kupamérkőzéseket is lehet majd nézni.

Meg is mutatunk hetente pár meccset, felélesztve korábbi sikeres sorozatunknak, a Re-Playert. Kezdésnek az olaszok oda-vissza alázását lesheted meg.

Huszonhét éves, 15 meccsből álló nyeretlenségi széria szakadt meg az olaszok ellen a helsinki olimpián 1952 júliusában. Ezt megelőzően 1925 januárjában vertük meg őket. Most a Grosics Gyula – Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály – Bozsik József, Zakariás József – Csordás Lajos, Kocsis Sándor, Palotás Péter, Puskás Ferenc, Hidegkuti Nándor csapat 3–0-ra elkapta 1934 és 1938 világbajnokát.

Aztán a következő év májusában kértek egy visszavágót, az Aranycsapat Rómába utazott, hogy 28 év után nyerjen Olaszországban a válogatott. Az eredmény nem változott a olimpiai döntőhöz képest, megint gurítottunk nekik egy hármast.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

Keane a Fradi sorsdöntő visszavágója előtt: Én és a futballisták is tudják, mi kell a győzelemhez

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés