Ismét visszatér a régi csapattárs, valamint érkezik sokak csapattársa is.

A Juventus mindig csúcs volt abban, hogy ingyen szerezzen meg kiváló focistákat, évek óta ők mutatták ebben az irányt. Most már több nagy klub is követi a példájukat, a Barcelona is rákényszerült erre, ám a torinóiak még mindig nagyon tudnak:

másodszor szerezték meg ingyen Paul Pogbát, a kettő között meg 105 millió euróért adták el a Manchester Unitednak.

Nem csoda, hogy visszatér a világbajnok francia középpályás, mivel a valódi tudását eddig csak a Juventusban (és időnként a válogatottban) tudta megmutatni 2012 és 2016 között.

Pogbának lejárt a szerződése, tehát csak vele kellett megegyezni, azóta már meg is érkezett Torinóba, hogy elvégezzék rajta az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat.

Ugyanez a helyzet Ángel di Maríával, akinek a PSG-nél futott ki a kontraktusa, és ugyan Barcelonába óhajtott igazolni, a katalánok Dembélét és Raphinhát is előrébb vették a listájukon, így nem várt tovább.

Di María ingyenes csatlakozik a Juventushoz, 2023 júniusáig írt alá.

A 34 éves szélső ugyan a Juventusban még nem játszott, de mindenhol máshol már igen, a portugál (Benfica), a spanyol (Real Madrid), az angol (Manchester United) és a francia (PSG) ligát is kipróbálta már. A 122-szeres argentin válogatott támadó rutinja megfizethetetlen.

Tizenhét év után távozik a Juventus legendás védője

Kilenc bajnoki cím, öt Coppa Italia-siker, egy Eb-arany és 558 meccs után bátran nevezhetjük ikonnak.

Nem kell a Juventusnak Dybala, ingyen távozik az argentin

Ez nem pletyka, már hivatalos, Paulo Dybala elhagyja a Juventust.

(Fotó: Stefano Guidi/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés