A világ- és Európa-bajnok, négyszeres BL-győztes Barca-legenda a La Sexta TV Salvados show-jában mesélt élete legnehezebb időszakairól.

A már Japánban játszó zseniális játékos minden idők egyik legjobb és legeredményesebb középpályása – mindent megnyert, amit lehet, emellett kevés nála szimpatikusabb sportolót ismerünk.

De minden siker és kedvesség mögött húzódik egy ember, egy privát élet, minden nehézséggel együtt. Iniesta már korábban is mesélt arról, hogy depresszió jeleit mutatta 2009-ben, ami 2010-ben erősödött fel, amikor a legjobban ment neki és csapatainak is. Most beavatott minket a részletekbe is.

„A 2009-es triplázás után, nyáron kezdődött minden. Megnyertük a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját, továbbjutást érő gólt szereztem az elődöntőben a Chelsea ellen, elképesztő szezonon voltam túl.

Aztán a nyáron elkezdtem rosszul érezni magam, de nem tudtam, mi az, nem tudtam címkézni, csak tudtam, valami baj van. Az ember ilyen elkezd folyton a belső folyamatokon gondolkodni, de nem tudod, miért. Csak jár az agyad minduntalan, nagyon üresnek érzed magad. Elvégeztem különböző teszteket, amik nem mutattak ki semmit, mégsem voltam jól, üresnek éreztem magam, ráadásul akkor halt meg Daniel Jarque.

Emlékszem, visszatértünk az edzőtáborból, és az egyik délután, amikor otthon voltam, nagyon rosszul éreztem magam. Hívtam a csapatorvost, Prunát, és mondtam neki, hogy tennünk kell valamit, vagy nem tudom, mi fog történni. Azt mondta, segítségre van szükségem. Adott gyógyszer, mert éjjel pihenésre volt szükségem.

Nem voltam izgatott, nem voltak vágyaim, nem voltak érzéseim. Amikor depresszióban szenvedsz, nem vagy önmagad, sebezhető vagy, nagyon nehéz kontrollálni az életed.

Még aznap felkerestem egy szakembert, és segítséget kértem tőle. Vártam az estét, hogy bevehessem a tablettát, és aludhassak. Az embereket az illúziók, érzések, vágyak vezérlik, az ilyen helyzetekben nincs semmink.”

Azt is elmondta, roppant nehéz időszak volt a Barca–Real csatában a José Mourinho-éra. A két klub között mindig volt rivalizálás, ellentét, ám ez akkor gyűlötté fajult, amikor Mourinho volt az edző Madridban. „Elviselhetetlen volt a légkör, ami kialakult.”

„Bárki, aki nem akarta látni, hogy ez Mourinho műve, az radikális.”

Tyson Fury is beszélt erről a fontos témáról:

Tyson Fury őszintén beszélt depressziójáról, öngyilkossági kísérletéről

Mindene megvolt, de úgy érezte, értelmetlen az élete.

Ha úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, ingyenesen hívhatod a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot! Ebben az esetben itt is találhatsz segítséget, ha pedig valaki másért aggódsz, ezt érdemes elolvasnod.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés