Beszélgettünk már Hanga Ádámmal a sportolóval, az akkor még a Barcelonában játszó kiváló kosárlabdázóval, most pedig Hanga Ádámmal az emberrel készítettünk interjút. Immár Real Madrid-játékosként mesélt a cipőkhöz és az autókhoz való viszonyáról, vagy épp a motivációról, amit mindenhonnan gyűjt, legyen szó Hamiltonról vagy épp az apjáról, aki nem volt jelen.
Az már a korábbi interjúnkból is kiderült, hogy Ádám nem kizárólag a tehetsége miatt lett a jelenkor legjobb magyar kosárlabdázója, hanem kivételes mentális ereje és motivációja miatt is. Tavasszal a sportoló Hanga Ádámról szűrtük le villámgyorsan, hogy elképesztően profi, alázatos és szerény. Most az is kiderült, hogy a civil életben sem más, egy őszinte, közvetlen klasszis, aki igyekszik mindenből és mindenkitől tanulni.
Tudjuk, hogy imádod a divatot. De milyen szinten? Érdekel a tervezés
is, vagy „csak” a style?
Az túlzás, hogy imádom a divatot, de szeretek öltözködni, szeretem a szép ruhákat. Inkább úgy mondanám, hogy követem a divatot. Leginkább a cipők a gyengéim, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Nike szponzorál, így elég sok cipőhöz hozzáférhetek, és ezt ki is használom.
Van, amikor szeretek úriemberesen felöltözni, húzok egy inget és hozzá egy megfelelő cipőt. De amúgy érdekes, hogy a szezon kilencven százalékában melegítőben vagyok – ahogy amúgy épp most is. Reggel felkelek, elviszem a gyerekeket az iskolába és utána az a legkényelmesebb és legkézenfekvőbb megoldás, hogy melegítőben legyek egész nap.
Szóval ahogy említettem, a cipő a gyengém, de a kor előrehaladtával ez a rajongás enyhül. Régebben még kergettem egy-egy modellt, ma már ez egyre kevésbé jellemző.
Hogy kell elképzelni? Keresed az új csukákat és minden hónapban
veszel egyet, vagy emocionális vásárló vagy? Van nekik külön gardrób?
Tényleg rengeteg cipőm van, de ugye – ahogy említettem – ebből a szempontból szerencsés vagyok, mert a háromnegyedét kapom. Viszont ezeket valóban hordom is. Most épp csináltattam egy szekrénysort otthonra, ahol kulturált és rendezett körülmények között tudom tárolni ezt a hatalmas mennyiségű cipőt. Így sokkal jobban át is látom, mint amikor csak bedobáltam a szekrénybe őket.
Ha elkészülne Hanga Ádám személyre szabott kosaras cipője, hogyan nézne ki?
Na ez egy nagyon jó kérdés, nem tudom, hogy nézne ki. Én már éve óta Kobe-ban játszom, de ez most több szempontból is szerencsétlen, hiszen mióta sajnos meghalt Kobe, nem nagyon gyártanak ilyen, és ennélfogva irgalmatlanul drágák is lettek ezek a modellek. A szezon előtt még tudtam szerezni egyet, de kizárólag meccsre használom, se edzés, se dobóedzés, csak a meccs – mi több most még arra sem, félretettem picit, hogy kibírja a szezon végéig.
Tehát valami ehhez hasonló kinézetű lenne a saját cipőm: mindenféleképpen low, tehát alacsony szárú, inkább keskenyebb, és ami nekem nagyon fontos, hogy minél könnyebb legyen.
Például ezért is nem tudok LeBronban játszani, mert azok nehezek, az én felépítésemhez, testalkatomhoz a könnyű cipő az optimális, és az is fontos, hogy ne csússzon, jól tapadjon, de ez valószínűleg minden kosárlabdázónak lényeges.
Az autókhoz hogy viszonyulsz? Használati tárgy vagy „élettárs”?
Szintén valamilyen szinten a gyengéim, nagyon szeretem az autókat. Sok márkát próbáltam, de főleg Mercedeseim voltak, amiket kedveltem. Most viszont három-négy éve az elektromos autókért lettem oda és vettem magamnak egy Teslát, amit nagyon-nagyon szeretek, talán ezt volt legjobb döntésem. Nemcsak a külseje vagy a gyorsulása miatt, hanem mert rendkívül kényelmes, és a technológia, a szoftver, ami benne van az jelenleg egyedülálló. Elképesztő dolgokat tud és imádom vezetni.
Azonban sajnos mégis el kell adnom, mert itt Madridban az Audi biztosít szponzorautót, így felnőtt döntést kellett hoznom, nincs értelme, hogy ott álljon a garázsban és csak csökkenjen az értéke. Meg kell válnom a kis szerelmemtől. De remélem, a madridi pályafutásom után tudok még magamnak szerezni egy Teslát.
Mióta imádod az Forma–1-et, és mi fogott meg benne?
Nagyon régóta szeretem a Forma–1-et, még gyerek voltam, talán 14–15 éves, amikor elkezdtem nézni, az még a Michael Schumacher-féle időszak volt; ám utána kicsit elengedtem.
Most azonban már, úgy négy éve, nagyon intenzíven, szinte fanatikus módon nézem az F1-et: követem a szabadedzéseket, a köridőket, még a gumikat és a stratégiát is figyelem.
Viszont érdekes, hogy mindig magyar kommentárral nézem, mert nekem ekkor jön át inkább az érzés. Mivel laikus vagyok, sosem vezettem versenyautót, nem is értek hozzá, a szakkommentátorok véleménye is érdekel.
A jelenlegi F1-es mezőnyből melyik pilóta személyisége, mentalitása
hasonlít leginkább hozzád? És miért tudsz vele azonosulni?
Becsülöm ezeket a sportolókat, minden egyes alkalommal, amikor beülnek az autóba, az életüket kockáztatják, és hihetetlen nyomás alatt kell teljesíteniük. És ugye a világból csak húsz versenyző tud odakerülni, ami szintén nem semmi. Több sportoló is van, akit kedvelek, de Lewis Hamilton mentalitása nagyon egyedi, nem véletlenül hétszeres világbajnok.
A mentálisan kivételesen erős sportolók, mint Hamilton, LeBron James, Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, tíz vagy húsz évig is folyamatosan magas szinten tudnak teljesíteni, ami nemcsak tehetséget igényel, hanem ezt a lelki erőt is, ami ellenállhatatlan bennük és nagyon lehet szeretni.
A hatalmas termetű Peter Crouch-nak például egy VW Polo volt az első kocsija. Neked mi volt az első autód?
Egy Suzuki Swift volt az első autóm, nagyon sokat használtam és szerettem. Akkor még Fehérváron játszottam és számtalanszor megtettem a Budapest-Fehérvár útvonalat. Azonnal megszereztem a jogsit, amint lehetett, sőt elárulok egy kis szabálytalanságot is:
már azon a héten elkezdtem vezetni, amikor levizsgáztam, pedig a jogosítványt még nem is kaptam kézhez, úgyhogy néhány napot tulajdonképpen papírok nélkül vezettem. Azóta tart a szerelem a vezetéssel.
Minden év végén egyedül, vagy a családdal jövök haza Spanyolországból autóval, nekem ez jelenti a szezon végét. Beülök és tudom, hogy ez egy 1800–2000 kilométer lesz, szinte már fejből megvan az út Budapestig, pontosan tudom, hol fogok megállni. Van, hogy egyszer-kétszer megalszunk valahol, de legutóbb például egy seggel jöttem vissza Barcelonába. A hosszútávú vezetést nagyon élvezem, sokkal jobban, mint a dugóban ülést, ahhoz már nincs türelmem.
Nem tudtuk nem észrevenni, hogy rendesen ki lettél varrva. Ennek van
valami üzenete? Az egyes tetoválások milyen ötletek, érzések alapján
készültek?
Az első tetoválásomat még fiatalon csináltattam, az végig ment a bal karomon – „Csak az erős éli túl, soha ne add fel!” Aztán azt a betűtípus miatt régóta át akartam variálni, de aztán jött a család, gyerekek, így egy ezzel kapcsolatos tetoválást akartam. Egy kétéves tervezés előzte meg, és az egész nagyon sokat jelent nekem az angyalokkal, az idézetekkel, a fontos dátumokkal és helyszínekkel. És szerintem jól is sikerült.
Azt nem tudom, fogok-e még varratni, a kemény gyerekek mondják, hogy nem fáj – de nekem fájt! És kétszer tíz órát ültem a tetoválószékben, úgyhogy meg is szenvedtem. Ez pont a műtétemkor volt, be volt gipszelve a lábam és akkor még ott feküdtem, izzadtam, megszenvedtem. De ha lesz még ötletem, vagy apropó, akkor majd meglátom még.
Néhány éve nyilatkoztad, hogy édesapád azért került képbe ismét az
életedben, mert sokat keresel. Azóta hogy alakult a kapcsolatotok?
Azóta apukámmal semmilyen kapcsolatom sincs, le is tiltottam a számát.
Azt gondolom, ha harminckét évet leéltem nélküle, akkor most már nem hiszem, hogy bármilyen szükségem van az ő segítségére, mentorálására, vagy hogy belépjen az életembe. Nagy szerencsém volt azzal, hogy olyan családom volt, aki rendesen felnevelt. Nagypapám apám helyett is apám volt, mindenhova vitt, minden szeretetet megkaptam otthon.
Ez amúgy egy nagyjából ötéves sztori apámmal, én mindaddig nyitott voltam mindenre, de szerintem nem ez a módja annak, hogy felvedd a kapcsolatot a fiaddal harminc év után. Több lehetőséget is adtam neki, az utolsót én már nem is akartam, de a feleségem unszolására megadtam neki a lehetőséget, de azt is eljátszotta. Úgyhogy azt gondolom, számomra ez egy lezárt téma.
Nincs bennem tüske, nem érzem magam kevesebbnek attól, hogy az apám nincs az életemben. Sőt teljesen kerek az életem, ez a példa pedig egy motiváció számomra, hogy a gyerekeimmel hogyan viselkedjek, milyen hatással legyek az életükre, mindig ott legyek nekik, számíthassanak rám. Szóval nincs kapcsolatom vele, de „no hard feelings”.
Hanga Ádámnak egyébként mozgalmas nyara volt:
(Fotó: Getty Images)