Isaiah Thomas jelenleg második az NBA pontlistáján, pedig néhány éve még az sem volt biztos, hogy helye lesz a ligában.

Most viszont 29.4 pontot átlagol meccsenként, ezzel a történelmi szezont futó Westbrook mögött második a pontlistán. Éjjel a Detroitnak dobott 41-et, ebből 24 pont az utolsó negyedben jött – az előz tíz meccsén majdnem 35 pont az átlaga. És az elmúlt két évben a legfontosabb kosarasa a Celticsnek, amely jelenleg második Keleten, emellett pedig az NBA történetének egyik ikonikus csapata.

A Detroit elleni 41 pontja:

Thomasnak azonban nagyot kellett melóznia, hogy a mostani szintre jusson. 175 centi, ezzel a magassággal az NBA-ben nem igazán lehet megélni. Sőt, már az egyetemi ligában is kevés ez a sikerhez. Ennek ellenére a három Washingtonban eltöltött szezonjában nagyszerű számokat hozott: 15.8, 16.9 végül 16.8 pontot átlagolt.

Az NBA csapatok azonban mégsem akarták őt. Mert alacsony. Ezt bizonyítja, hogy a 2011-es drafton csak a második kör 30. helyén vitte el a Sacramento, vagyis a 60 kiválasztott játékosból ő volt az utolsó. Ezen a drafton az 59. választás az a Hanga Ádám volt, aki Európában a posztján jelenleg az egyik legjobb, de az NBA-ben eddig mégsem kapott lehetőséget a San Antoniotól.

2-es mezben játszott az egyetemen, akárcsak Nate Robinson, aki ugyanolyan magas, mint Thomas

Thomast tehát kiválasztotta a Kings, róluk azt érdemes tudni, hogy az egyik legzűrösebb csapat az NBA-ben. Néhány éve Rudy Gay csak annyit mondott az új edző George Carlnak:

„Üdvözöllek a kosárlabda-pokolban.”

Thomas három évet töltött a Kingsnél, volt csere és kezdő is, de a Sacramentónak egyszer sem volt reális esélye a rájátszásra. Majd a Sunshoz került, és ott is úgy tűnt, hogy marad az a játékos, akiből néha kijön egy pontgazdag meccs, hatodik embernek tökéletes, de az igazán komoly feladatokra alkalmatlan.

A Kingsben neki sem volt könnyű

Aztán 2015 februárjában Bostonba cserélték. Az egyik legnagyobb múltú franchise-hoz, ahol épp az újjáépítés zajlott. Brad Stevenst 2013-ban nevezték ki vezetőedzőnek, az akkor 39 éves edzővel úgy kötöttek hatéves szerződést, hogy korábban nem dolgozott az NBA-ben – de már az elejétől kezdve bíztak benne, és eddig úgy tűnik, megütötték vele a főnyereményt.

Stevens a tavalyi szezon előtt döntött úgy, hogy Thomasszal komolyan számol, kezdőirányítót nevelt belőle, és a Celtics támadásainak szervezőjévé tette. Az irányító azóta többször elmondta, mekkora erőt adott neki, hogy Stevens bízott benne – vagyis olyat tett, amit korábban az NBA-ben senki.

A Boston az előző szezonban 48 győzelmet szerzett, Isaiah Thomas 22 pontot átlagolt, majd a rájátszás első körében kiestek az Atlanta ellen. Idén aztán még egy szintet lépett, és most már tényleg az NBA legjobbjai között van, legalábbis támadásban. Ráadásul vezetésével a csapatnak is megy, jelenleg a Cleveland mögött második a Boston, utolsó tíz meccséből hetet megnyert a csapat.

Néhány hete a Heatnek dobott 52 pontot, akkor a negyedik negyedben 29-et szórt:

Persze az igazán nagy erőpróba a rájátszás lesz. Mert ott az előző két évben nem tudott párharcot nyerni a Celtics, idén viszont már reális lehet a konferencia-döntő – az NBA-döntő még nem, a Cavaliers vélhetően simán fog nyerni Keleten, még úgyis, hogy most elég gyatra formában van.

Isaiah Thomas azonban már most szépen beintett azoknak, akik nem hittek benne, mert szinte senki nem gondolta, hogy ennyire meghatározó játékos lesz. És persze a magassága még mindig hátrány, de bebizonyította, hogy nem feltétlenül kell 200 centis izomkolosszusnak lenni ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a világ legjobb kosárbajnokságában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában