Kőkemény védekezés, ellenállhatatlan Görbicz – a Buducsnoszt idén is kipipálva.

Az első félidőben egy csapat és játékos volt a pályán, a montenegróiaknál csak Neagu és Bulatovics dobott gólt. Fölényben volt a Győr, lehetett volna nagyobb különbség is a szünetre, ám a román játékvezetők meccsben tartották a Buducsnosztot. Így is hárommal ment az ETO.

A második félidőben pedig 9 percig nem engedte gólt dobni a Podgoricát, hattal elmentek Görbiczék, iskolajáték volt, a román játékvezetők is hiába próbálkoztak. Apropó, Görbe: a 33 éves zseni pazarul játszott, nem tudott hibázni, 9 gólt dobott (10 lövésből). Rajta kívül Grimsbö is zseniális volt, de gyakorlatilag az egész csapat, együtt.

Sima lett az elődöntő, páran még pihenni is tudtak, ami fontos lesz a holnapi döntőben. Ahol akár vissza is lehet vágni a tavalyi vereségért a Bukarestnek.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, 1. elődöntő

Buducsnoszt Podgorica–Győri Audi ETO 20–26 (9–12)

A döntő vasárnap 17.45 órakor (tv: Sport 1) lesz, az ETO ellenfele pedig a CSM Bucuresti–Vardar Szkopje-meccs győztese.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés