És a korábbi hírekkel ellentétben nemcsak átmenetileg, az idény végéig, hanem 2022 nyaráig vette át a Hertha irányítását.

A berlini klub hétfőn a honlapján jelentette be, hogy a 44 éves Dárdai Pál veszi át az együttes irányítását, a stáb tagja lesz kapusedzőként Petry Zsolt.

A magyar szakember 2015 és 2019 között már irányította a berliniek első csapatát. Akkor bennmaradt az együttessel az élvonalban, majd európai kupaindulást jelentő helyen végzett vele.

„Nem az volt a tervem, hogy a 16 évesek után a profikat vegyem át, de senkinek sem kell magyaráznom, hogy mit jelent nekem a Hertha, tehát nem volt kérdés, hogy segítek ebben a helyzetben”

– nyilatkozott Dárdai, aki 2014-15-ben magyar szövetségi kapitányként is tevékenykedett.

„Pál a Hertháért él és meg vagyunk győződve róla, hogy a tiszta stílusával megadja a csapatnak a szükséges lendületet”

– mondta Carsten Schmidt ügyvezető utalva arra is, hogy Dárdai klubcsúcsot jelentő 297 mérkőzésen szerepelt a Herthában.

Dárdai egyik segítője a hozzá hasonlóan ex-Hertha-játékos Andreas Neuendorf lesz, aki az U23-asokat edzette.

Az egyesület irányítói vasárnap menesztették az eddigi trénert, Bruno Labbadiát, valamint Michael Preetz menedzsert. A Hertha a legutóbbi négy fordulóban mindössze egy pontot szerzett, és a 14. a Bundesligában, csupán két ponttal megelőzve az osztályozós helyen álló 1. FC Kölnt.

Dárdai jó csapatoktól kapott zsíros ajánlatokat, de nincs kedve vezetőedző lenni

Nem hiányzik neki a stressz, jól elvan az utánpótlásban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés