Jake Pault leigazolta az egyik amerikai MMA-szervezet.

Jake Paul youtuberként lett ismert, majd az elmúlt években a bokszkarrierjére fókuszált. Legutóbb a korábbi UFC-világbajnok Anderson Silvát győzte le, előtte szintén korábbi ketrecharcosokat vert meg, Tyron Woodley-t és Ben Askrent.

Most pedig jött a hivatalos bejelentés, amely szerint Jake Pault leigazolta a Professional Fighters League, vagyis a PFL.

Az amerikai szervezet arról ismert, hogy a többi MMA-szervezettel ellentétben teljesen más rendszerben szervezi a gáláit. Az amerikai major sportokhoz hasonlóan a PFL-ben is alapszakasszal kezdődik a szezon, majd jön a rájátszás, amelynek a végén a győztes a világbajnoki cím mellett megkapja az egymillió dolláros fődíjat is.

Ennek a szervezetnek lett a hivatalosan leigazolt versenyzője Paul, aki nem a klasszikus tornarendszerben fog bunyózni, hanem egy úgynevezett Super Fight divízióban, amely pay-per-view formátumban lesz elérhető az USA-ban, és a bunyósok legalább a bevételek felét megkapják. Utóbbi azért fontos, mert Paul az elmúlt időszakban amellett kampányolt, hogy a UFC alulfizeti a versenyzőit, és míg a cég és Dana White halomra keresi magát, addig a UFC versenyzőinek nagy része aprópénzért kockáztatja az életét.

A PFL-be való szerződése mellett Paul kihívta az egyik legnépszerűbb ketrecharcost is, Nate Diazt.

Diaz a globális ismertségét annak köszönheti, hogy 2016-ban legyőzte az akkor csúcson levő Conor McGregort, azóta óriási közönségkedvenc és nemrég lejárt a szerződése a UFC-vel. Már lehetett arról hallani, hogy Jake Paul ellen bokszolhat, de Paul most csavart egyet az ajánlaton: két meccsről beszélt, először bokszolna Diazzal, majd hat hónappal később a PFL-ben jönne egy MMA-meccs keretén belül a visszavágó.

Arról még nincs hír, hogy pontosan mikor mutatkozhat be a PFL-ben Paul, de a pletykák szerint az első bunyójára még 2023-ban sor kerül. Azt mondta, előbb megváltoztatta a bokszot, most az MMA-n a sor, de arról továbbra sem tett le, hogy bokszban profi világbajnok lesz.

Ez is érdekelhet:

Jake Paul leütötte minden idők egyik legjobb MMA-bunyósát

Most már tényleg érdemes komolyan számolni Jake Paullal, a bokszolóval?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában