Zsinórban kétszer legyőztek a Bayern Münchent, és ez a bajor csapatnál már hullámvölgynek tekinthető.

Rendkívül erős éve volt 2020-ban a Bayern Münchennek, a német bajnokságot és kupát, valamint a Bajnokok Ligáját is megnyerte Hansi Flick csapata.

Egész évben összesen egy hivatalos meccset veszített el a Bayern.

2021 azonban döcögősen indult a Bayernnek. A Mainz ellen kétgólos hátrányból még fordított és nyert a csapat, pénteken azonban a Bundesligában 3–2-re kikapott a Borussia Mönchengladbachtól. Ami persze nem megbocsáthatatlan bűn, a Gladbach ott van a német élvonalban. A tegnapi kupakudarcot viszont már nehezebb megmagyarázni. A Bayern a másodosztályú Kiel otthonában a 94. percben még vezetett, a hazaiak azonban előbb egyenlítettek, majd tizenegyesekkel kiejtették a címvédőt.

20 év után először esett ki a második fordulóban a kupából a Bayern, és 12 év után először nem lesz elődöntős.

A bajor csapat előző szezonjának az erősségét mutatja, hogy a mostani két vereségével a Bayern Münchennek már több veresége van 2021-ben (kettő), mint volt 2020-ban (egy).

Az edző, Hansi Flick a tegnapi kupameccs után egyébként azt mondta, sokkolta a kiesés, védekezésben sokat kell javulnia a csapatnak, és minél hamarabb tovább kell lépniük.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában