Japán óriási meglepetésre legyőzte a spanyol válogatottat, és csoportelsőként továbbjutott. A második gólja azonban elsőre sokak szerint szabálytalan volt. De csak elsőre.

A japán válogatott a vb első fordulójában legyőzte Németországot, majd kikapott Costa Ricától. A harmadik körben azonban egy másik korábbi világbajnokot, a spanyolokat is megverte, így hat ponttal, csoportelsőként jutott tovább. Ez pedig azt is jelentette, hogy Németország kiesett.

Japán a németek után a spanyolokat is elkapta, csoportelső lett

Hihetetlen fordulatok a meccsen és az egész csoportban. Japán Costa Ricától kikapott, de a két világbajnokot lenyomta.

Japán tehát csodát tett, a meccs után azonban sokan nem értették, hogy a második japán gólt hogy adhatta meg a VAR, miközben úgy tűnt, hogy Tanaka Ao gólja előtt a labda kiment az alapvonalon.

A gól:

A vitatott helyzet:

Fotó: Twitter

A meccs után a közösségi médiában sokan már bundáról, csalásról írtak, de végül kiderült, hogy a gól szabályos volt, és rengeteget számít, hogy milyen kameraállásból mutatják az esetet.

A fotó, ami bizonyítja, hogy ha millimétereken is múlott, de nem ment ki a labda:

Ennyit számít, hogy milyen szögből mutatják a labdát: Később jött még egy bizonyíték, a labdába épített érzékelő is azt támasztja alá, hogy teljes terjedelmével nem volt kint labda:
Sensors in the official World Cup ball confirm the authenticity of Japan's second goal against Spain from soccer
A tegnapi nap összefoglalója:

A vb tizenkettedik napja: belga és német sokk, japán csoda és spanyol öröm

Összefoglaljuk, mi történt a világbajnokság tizenkettedik napján, amely sokáig emlékezetes marad.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés