Joachim Löw elmondta, mit gondol a magyar válogatottról
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A magyar válogatott az utolsó csoportmeccsén Németországgal játszik, amennyiben nyer, biztosan továbbjut az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe.

A németek elleni meccs előtt Marco Rossi szövetségi kapitány azt mondta, taktikailag tökéletes teljesítményre lesz szükség, és ugyanazt a hozzáállást akarja látni, mint az első két meccsen:

A német szövetségi kapitány, Joachim Löw is nyilatkozott:

„Láttuk a mérkőzést, ahol a világbajnok franciák ellen értek el döntetlent. Tudjuk, hogy kivételesen jó a védelmük. Erős és kemény, szívós csapatot alkotnak. Közülük többen is a Bundesligában játszanak, így nagyon jól ismerik a német futballt.

Veszélyesek lehetnek ránk. Bátran felvállalják az egy az egy elleni párharcokat és ehhez fizikálisan is erősek. A portugáloknak és a franciáknak is gondjai voltak. Az elmúlt három évben rengeteget fejlődött a magyar csapat.

Majd kitért arra is, hogy több kisebb sérülést szenvedtek a futballistái a portugálok elleni meccsen, így egyelőre még nem tudja, kire számíthat, és lesz-e olyan játékosa, aki nem áll majd a rendelkezésére.

(Fotó: Getty Images; via m4sport)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.