A hivatalos számlálás még nem kezdődött el, de az exit poll nem tévedhet ekkorát.

A TV3 közvélemény-kutatása alapján ugyanis a választók több mint 58%-a Joan Laportára szavazott, Víctor Font a szavazatok 31,3%-át, Toni Freixa pedig 9,3%-át kapta.

Az exit poll olyan közvélemény-kutatás, melyet közvetlenül a szavazófülkéből való kilépés után készítenek el.

Az 58 éves Joan Laporta 2003 és 2010 között már volt a Barcelona elnöke, ekkor jött össze a sextete Pep Guardiolával 2009-ben – vagyis amikor hat különböző sorozatban nyert a focicsapat. Most azt várják tőle, hogy kapcsolataival, terveivel és hozzáértésével valahogy egyenesbe állítsa a gazdaságilag és szakmailag is rossz passzban lévő klubot. Az biztos, hogy Messi maradására csak akkor van esély, ha ő lesz az elnök.

Elvitték a rendőrök a Barcelona októberben lemondott elnökét

Egy éve robbant ki a BarçaGate-botrány, most fejek fognak hullani miatta.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés