Egy négy kilométeres távot autóval tett meg, de lebukott.

Joasia Zakrzewski nem kis név ultrafutásban, februárban világrekorder lett, 48 óra alatt 411 kilométert tett meg, ezzel övé lett a női 48 órás világcsúcs. A skót ultrafutó neve most azonban egy nagyon kellemetlen sztori miatt lett felkapott téma.

A 47 éves futónő harmadik helyen végzett egy Liverpool és Manchester között megrendezett versenyen, később azonban csalás miatt kizárták.

Zakrzewski egy nagyjából négy kilométeres távot autóban ülve teljesített, erre azt követően jöttek rá, hogy a mérőműszere ezen a távon nem reális sebességet mutatott.

Az ultrafutó beismerte, hogy csalt, és mindenkitől elnézést kért.

Zakrzewski egyik ismerőse az angol sajtónak nyilatkozott az esetről:

„Nem úgy alakult a verseny, ahogy eltervezte. Rosszul érezte magát, és fel is akarta adni. (...) Együttműködött a versenyszervezőkkel, és sajnálja a történteket”

mondta Adrian Stott, Zakrzewski ismerőse, aki szerint a világrekorder sportoló egy 48 órás Ausztráliából Angliába tartó utazás után a következő nap állt rajthoz az említett versenyen.

Zakrzewski több skót ultrarekordot is tart, a 100 kilométeres világbajnokságon nyert korábban ezüstöt és bronzot is, és a Nemzetközösségi Játékokon Skóciát is képviselte már.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t

A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
28% A vártnál rosszabbul.