Ráadásul – érzékeltetve a dolog jelentőségét – a szinkronúszást is művészeti úszássá keresztelnék át.

A jövő szerdán kezdődő rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, Dohában tartott ülésen több szabályváltozásról döntött a FINA, melyek közül a legradikálisabb a szinkronúszást érinti: már jövőre, a kazanyi világbajnokságon megrendezik a vegyes párosok versenyét, amelyben egy-egy férfi és nő adhat elő egy számot.

A tervek szerint szinkronúszásról művészeti úszásra keresztelik át a sportágat, és az is egyre bizonyosabbnak látszik, hogy 2021-ben, amikor Budapesten lesz a világbajnokság, már csapatban is helyet kapnak a férfiak, akiknek a testi ereje még látványosabb dobásokat tesz majd lehetővé. Korábban több magas rangú vezető hallani sem akart a férfiak bekapcsolódásáról a szinkronúszásban, így a változás oka elsősorban az, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a nemek egyenlőségét hirdeti ott is, ahol eddig kizárólag hölgyek versenyezhettek. Szintén lesz vegyes páros viadal műugrásban, illetve hivatalosan is felvették a FINA-szakágak sorába az óriástoronyugrást.

A magyar csapat már régen összeállt

Rúd az úszóknak, cserekapus-játékos a vízilabdásoknak

Az úszóknál hivatalossá tették a hátúszók rajtját megkönnyítő eszköz használatát, azaz ezentúl nem az olykor csúszósnak bizonyuló falon tarthatják a lábukat a versenyzők, hanem egy, a rajtkőhöz erősített, s a vízbe merülő fémkaron. A 800 és 1500 méteres gyorsúszásban engedélyezték az elektronikus hossz-számlálók használatát, illetve – a magyar FINA-alelnök, Gyárfás Tamás javaslatát elfogadva – nem csak 50, de 25 méteres medencékben is elérhetők junior világrekordok.

Vízilabdában nem véglegesítették a tesztelt pályarövidítést és labdaméret-csökkentést, így egyetlen lényeges módosítás született: ha bármilyen okból egy csapatnak elfogynának a mezőnyjátékosai, a cserekapus játékosként részt vehet a mérkőzésen.

(Forrás: MTI, persze a magyar csapatos kiegészítést leszámítva)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.