A Roma vezetősége úgy döntött, azonnali hatállyal távoznia kell Mourinhónak.

José Mourinho már nem az AS Roma edzője

– áll a klub hivatalos közleményében. A portugál menedzsert azután menesztette a klub, hogy az elmúlt időszakban egyre gyengébben teljesített a csapat.

A Roma hétvégén a Milantól kapott ki a bajnokságban, előtte a kupából esett ki a városi rivális Lazio ellen. A bajnokság nagyjából felénél mindössze 9. helyen áll a Serie A-ban, az utolsó öt meccséből mindössze egyet nyert meg.

A hivatalos közleményben köszönetet mondtak Mourinhónak, a döntést azzal indokolták, hogy a jelenlegi helyzetben azonnal lépni, változtatni kellett. A 60 éves portugált 2021 nyarán nevezték ki a Roma edzőjének, első szezonjában Koferencialigát nyert a csapattal, a másodikban Európa-liga-döntőt játszott. Összesen 138 meccsen irányította a Romát, 68 győzelem, 30 döntetlen és 40 vereség a mérlege. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz a csapat új vezetőedzője.

Ez is érdekelhet:

Az évezred 10 legjobb edzője

Egyetértesz a listával?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

Gerrard szerint Szoboszlai alkalmas arra, hogy a Liverpool csapatkapitánya legyen

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés