Igaz, hogy mindössze négy fordulót játszottak le az olasz bajnokságban, de azért így is óriási negatív meglepetés, hogy a Juventus nyeretlen és jelenleg a tabella 18. helyén áll.

A Juve az előző fordulóban a Napolitól kapott ki, Allegri csapata ezen a hétvégén ismét rangadót játszott, otthon fogadta a forduló előtt százszázalékos Milant. A Juve számára tökéletesen alakult a meccs, egy Milan-szöglet után Alvaro Morata szerzett vezetést egy tökéletes kontra végén:

A Juve volt a valamivel aktívabb csapat, de összességében – főleg a második félidőben – inkább a kemény és nem a látványos foci került előtérbe. Na meg a 76. percben Ante Rebic, a horvát támadó egy szögletnél megelőzte emberét, Locatellit, az ő fejesével egyenlített az AC Milan:

1–1 lett a végeredmény, a Juventus továbbra is kétpontos, 18. a tabellán, vagyis kiesőhelyen jelenleg. A Milan tíz ponttal második a szintén tízpontos Inter mögött.

Ez is érdekelhet:

Csak Messi lecserélése után tudta megnyerni a meccsét a PSG

Először játszott hazai bajnokin Lionel Messi a PSG-ben, de az argentin első párizsi góljára továbbra is várni kell, a BL-meccshez hasonlóan most is csak kapufáig jutott az argentin.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés