Már elemeztük, miért kellene mennie Bartomeu elnöknek, de közben újabb nyomós ok merült fel. Az egyik legnyomósabb. Ha igaz.

La Sexta tévécsatorna információi szerint ugyanis

a Juventus kétszer is felajánlotta Paulo Dybalát a Barcelonának 120 millió eurós vételárért, azonban Bartomeuék mindkétszer visszautasították.

Ragaszkodtak Philippe Coutinhóhoz, akiről azonban még csak nem is tárgyalt a Liverpool, legalábbis az angolok szerint. Ha ez igaz, elképesztő dilettantizmusról tettek tanúbizonyságot, nem először.

A La Sexta szerint a Barcelona alelnöke először augusztus 17-én találkozott Dybala ügynökével és testvérével, és ők azt mondták, az argentin támadó nyitott lenne az átigazolásra, sőt leszögezték, a Juventus 120 millió euróért hajlandó is lenne Dybalát. Ekkor azonban még Dembélé és Coutinho is csőben volt, tehát volt sansz a két fő kiszemeltre, talán érthető, hogy nemet mondtak a 120 millióra.

Azonban a Juve két nappal az átigazolási időszak zárása előtt ismét rácsörgött a Barcelonára, hogy kell-e Dybala 120-ért, azonban másodszor is elutasította a lehetőséget a katalán klub.

Állítólag Robert Fernández, a Barcelona sportigazgatója két ok mondott, miért nem kellett Dybala: az egyik ugye Coutinho, ő volt az első számú célpont, a másik, hogy Dybala játéka nem összeegyeztethető Lionel Messiével. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a válogatottban jól megférnek egymás mellett, plusz Dybala vágyik Messi mellé, isteníti. Az egyetlen elfogadható indok az lehetne, ha maga Messi jelezte volna, hogy nem akar Dybalával játszani, kioltják egymást. De ilyenről nem tudunk.

Olyan jól sikerült a Barcelona nyara, hogy el is húzhat az elnök. Vagy Messi

A nyári focipiac legnagyobb vesztese a Barcelona volt, hatalmas taslikba szaladtak bele. A vezetőség impotenciája meg az elnök állásába kerülhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.