A drog rossz.

Kizárták a magyar U21-es válogatottat a most zajló U19-es jéglabda-világbajnokságról, mert a gyanú szerint a csapat egyik játékosa kábítószert fogyasztott – írta a Magyar Bandy Szövetség Facebook-oldala.

A svédországi Göteborgban zajló korosztályos vb-re az U21-es magyar együttes mint meghívott csapat került ki, és az első, pénteki meccsén 17–0-ra kikapott a finnektől. A mérkőzés után felmerült annak a gyanúja, hogy az egyik magyar játékos kábítószert fogyasztott.

„A verseny zsűrije a magyar válogatott vezetőségével együtt úgy döntött, hogy azonnal hazaküldi a csapatot. Az esetet jelentették a rendőrségnek, az ügyet kivizsgálják”

– írta a Nemzetközi Bandy Szövetség közleménye. Pär Gustafsson, a svéd szövetség főtitkára, egyben az ifi torna versenyigazgatója azt mondta, teljesen jogos a magyar csapat hazaküldéséről hozott döntés.

A magyar sportági szövetség közleményében azt írta:

„A felmerült gyanú szerint egy játékos kábítószert fogyasztott. A sportolóhoz méltatlan viselkedést a Magyar Bandy Szövetség elítéli, a zsűri döntését elfogadja és a zéró tolerancia szellemében támogatja. Tekintettel a folyamatban lévő eljárásra, a vizsgálat lezárásáig további információt nem tudunk megosztani.”

A magyar csapatvezetés a szövetségi közleményt követően este levélben kért elnézést a történtekért.

A résztvevő csapatoknak, a vb szervezőbizottságának, a Nemzetközi és a Svéd Bandy Szövetségnek megküldött írásban leszögezik, hogy a magyar U21-es csapat nevében szeretnének őszintén bocsánatot kérni.

Megértjük, hogy az ilyen elfogadhatatlan, sportszerűtlen viselkedés méltatlan egy világbajnoksághoz és a bandysporthoz. Természetesen elfogadjuk a zsűri döntését, és készséggel állunk rendelkezésre bármilyen eljárásban. Teljesen elhatárolódunk a szóban forgó személytől, és elítéljük a viselkedését" - olvasható a dokumentumban, amely azt a kérést is tartalmazza, hogy "a magyar bandyt egy egyedi eset helyett a több mint harmincéves múltra és teljesítményekre alapozva ítéljék meg”.

A levél azzal zárul, hogy „őszintén sajnáljuk az okozott kárt”.

(MTI; Fotó: Magyar Bandy Szövetség / Facebook)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában