A kameruni szövetség elnöke, Samuel Eto'o kétségbeesetten próbálja felszámolni a problémát, de eddig sikertelenül. Most az U17-es válogatottnál tört ki botrány.

Az egykori Barcelona-játékos Eto'ót egy éve választották meg elnöknek, és az egyik legfontosabb terve az volt, hogy üldözni fogja a korhatárcsalást. A szövetség etikai bizottsága már negyvennégy játékost lebuktatott, amikor tavaly nyáron nyolc különböző klubból beidézték őket meghallgatásra az állítólagos kor- vagy személyazonosság-csalás ügyében.

Most a 2023-as UNIFFAC (Egyesült Közép-afrikai Labdarúgó-szövetségek) tornájára készülő U17-es válogatottnál tört ki botrány, ugyanis MRI-vizsgálatot rendeltek el a játékosoknál, és kiderült, hogy

a válogatottba meghívott harminc játékos közül huszonegy idősebb, mint ahány évesnek mondta magát.

Egy kameruni szövetség közleményt adott ki az esetről: „A kameruni labdarúgó-szövetség tájékoztatja a közvéleményt, hogy az UNIFFAC Limbe 2023-as tornára való felkészülés, valamint a következő afrikai U17-es Nemzetek Bajnokságára való kvalifikáció részeként az edzésre jelentkező 30 játékos közül 21 megbukott a korával az MRI-teszteken.

Őket most kirakták a csapatból és újakat hívtak be, de gond van az idei Afrikai Nemzetek Bajnokságán induló csapatukkal is, mivel a játékosok hivatalos listáját még mindig nem hozták nyilvánosságra, holott január 16-án nyitómeccs lesz.

Samuel Eto'o csúnyán rátámadt egy szurkolóra

A Barcelona, az Inter és a Chelsea korábbi játékosa valamiért nagyon begurult.

(Illusztráció: Ayman Aref/NurPhoto via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
21% 4-7 éve
11% 8-10 éve
39% +10 éve