Úgy tűnik, visszakapaszkodott a gödörből a Liverpool, a héten nagyot ment.

A Liverpool egy hetest rúgott a Rangersnek a Bajnokok Ligájában, ami már elég egyértelmű jel volt, hogy Klopp csapata kezd kiegyenesedni, de a hétvégi Manchester City elleni rangadó volt az igazi erőfelmérő. És bizony a Liverpool ezt is behúzta, 1–0-ra legyőzte a nagy riválist.

Igaz, hogy több helyzete volt a Citynek, kapura is többet lőtt, és volt egy VAR-ral visszavont gólja is, de szabályos találatot csak a vörösök rúgtak: mégpedig egy City-szabadrúgásból és Alisson-gólpasszból.

De Bruyne beívelését Alisson lehúzta, majd egyből előre rúgta Szalahnak, aki lefordult Cancelóról és berúgta a győztes gólt.

A Liverpool még így is csak a 8. helyen áll (egy meccsel kevesebbet játszott), de nagy elégtétel ez azok után, hogy már kezdték temetni Jürgen Kloppot és csapatát. A City pedig először kapott ki és négypontos hátrányba került az Arsenallal szemben.

Mo Szalah megszerezte a BL-történelem leggyorsabb mesterhármasát

Az egyiptomi támadó történelmet írt, a Liverpool eközben hetet rúgott a BL-ben.

(Fotó: Peter Byrne/PA Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés