A Madrid Costa Rica-i kapusa eddig mindenre nemet mondott, de úgy tűnik, mostanra beadta a derekát.

Keylor Navast már többször is el akarta adni a Real Madrid, korábban volt olyan, hogy már a reptéri váróból kellett visszafordulnia, mert mégsem kellett Manchesterbe repülnie. El is sírta magát örömében. Azóta is harcol a helyéért álmai klubjában, ám a nyakára hozták Courtois-t, így a kispad jutott neki.

Ennek ellenére sem akart eligazolni, hiába árulták idén nyáron is. Most az As arról cikkez óránként, hogy mégis egyre közelebb van a Real Madrid és a PSG egy kapuscseréhez:

Alphonse Aréola megy Madridba, Keylor Navas pedig Párizsba.

Navasnak ez mindenképp előnyös, mert a PSG-ben kezdőkapus lesz, valamint megkapja a nettó 7 milliós fizetést is; a 26 éves francia világbajnok viszont a kispadot fogja koptatni. Igaz, elmondhatja, hogy a Real Madrid játékosa, és még trófeákat is nyerhet.

Klub közeli források szerint Navas már el is köszönt Zidane-tól, tehát szinte tény, hogy megvalósul a transzfer.

(Fotó: VI Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés