Szlovákiában kezdi meg az Eb-selejtezőt a magyar futball-válogatott, Marco Rossi szövetségi kapitány az esélyekről beszélt.

A saját eddigi pályafutásom legfontosabb összecsapása áll előttünk. Ez lesz az első meccs a nyolc mérkőzésből álló sorozatban, amely arról dönt, hogy ki lehet ott a 2020-as Európa-bajnokságon. Mindenki tudja, mennyire fontos a jó nyitány egy hosszú sorozatban, ha a következő három mérkőzésből csak egyet nyerhetnék meg, akkor nem kérdés, hogy a holnapit választanám.

Nyilatkozta Rossi, majd elmondta, a szlovák keretben nyolc-kilenc olyan játékos van, aki topbajnokságban futballozik, de bízik a magyar csapat versenyképességében. Szerinte egyértelműen a hazaiak a meccs esélyesei, de a magyar válogatott mindent megtesz azért, hogy ne érvényesüljön a papírforma.

Magyarország csütörtök este 20:45-től játszik idegenben a szlovákokkal, vasárnap pedig hazai pályán a vb-ezüstérmes horvátokat fogadja Rossi csapata.

A válogatott az E-csoportban szerepel, ellenfele a már említett szlovákok és horvátok mellett Wales és Azerbajdzsán lesz, az ötös első két helyezettje kvalifikálja magát a 2020-as Európa-bajnokságra.

Balogh és Szoboszlai is Rossi Eb-selejtezős keretében

Marco Rossi kapitány összehívta a sorozat első keretét, fiatalokkal.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés