Nem Katrine Lunde fog védeni ebben az évben a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO-ban, miután bejelentette a norvég, hogy gyermeket vár. Egyik szemünk sír, a másik nevet.

A világ legjobb klubcsapatának új kapus után kell nézni, miután Pálinger Kati után a világ másik legjobb kapusa, Katrine Lunde is szülési szabadságra megy. A norvég klasszis augusztus 4-én közölte a nyilvánossággal az örömhírt, és mostantól nem lép pályára sem klubjában, sem a norvég válogatottban.

"Katrine Lunde a hétvégi mérkőzést követően tájékoztatta a csapatot állapotáról. Természetesen mindannyian nagyon örültünk, és jó egészséget kívánunk neki és születendő gyermekének! Szülése után természetesen visszavárjuk. Ebben a helyzetben helyére igyekszünk a csapat számára a legjobb opciót megtalálni!" – nyilatkozta a gyorietokc.hu-nak Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke.

A 34 éves kapus párja egyébként a Győri ETO focicsapatának szerb középpályása, Nikola Trajkovics, akivel tehát márciusra várják gyermeküket. Lunde így nem lesz ott a BL-sorozatban, és a magyar–horvát közös rendezésű Európa-bajnokságon sem. A Győr keretében jelenleg a korábbi években perceket játszó, de válogatott Herr Orsolya, és a fiatal, jelenleg sérült Csapó Kyra a két kapus, így minden bizonnyal hamarosan igazolnak egy klasszist.

Jó egészséget kívánunk a kismamának, és várjuk vissza!

(Forrás: gyorietokc.hu) 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
50% Igen, de menedzselhető.
40% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés