Vasárnap hajnalban szexuális zaklatás vádjával rövid időre őrizetbe vették, majd szabadon engedték Kenderesi Tamás úszót, aki legalább 10 napig nem hagyhatja el Dél-Koreát. Most közleményt adott ki Kenderesi.

A fiatal úszó továbbra is elutasítja a szexuális zaklatás vádját, azonban felelőtlen volt, és minden bizonnyal megsérthetett bizonyos helyi erkölcsi normákat, állítja. Íme a közleménye:

Szombat éjszaka, egy szórakozóhelyen a mellékhelyiségből visszafelé haladva a táncparkett felé, hozzáértem egy ott dolgozó, koreai táncoslány fenekéhez. Meg sem álltam mögötte, egyetlen, talán meggondolatlan mozdulatot tettem, ami miatt az érintett lány komolyan megharagudott, és feljelentést tett ellenem.

Megértve a helyzet komolyságát, teljes együttműködést tanúsítottam mindvégig. A rendőrségen közölték, hogy az esetről a biztonsági kamera felvétele rendelkezésükre áll, igaz, ezt nekem nem mutatták meg. Ezek alapján őszintén bízom abban, hogy igazolást nyernek a szavaim. Úgy gondolom, nem követtem el semmilyen súlyos vétséget, azt viszont meg kell értenem, hogy megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amely a helyi értékrend alapját képezik.

A történteket sajnálom, a koreai lánytól szeretnék elnézést kérni, amennyiben valóban megbántottam, de a szexuális zaklatás vádját teljes mértékben visszautasítom.

(via Nemzeti Sport; Fotó: Quinn Rooney/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kompany futballgépezete 54 éves gólrekordot döntött meg

Megsérült a ketrecharcos, majd pillanatokkal később egy óriási KO-val világbajnok lett

„Olyan volt a hangulat, mintha a saját temetésemen lettem volna”

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
30% Még nem, de megnézem.
35% Szerintem ez most nekem kimarad.