A friss olimpiai bronzérmes élvezte az úszást, és a verseny után egy-két sajtbureszre vágyott.

A 200 férfi pillangó döntőjében a még csak 19 éves Kenderesi Tamás nagyszerűen hajrázva bronzérmet szerzett, majd nem sokkal a verseny után nagyon lazán nyilatkozott:

Fantasztikus volt. Nagyon meglepődtem, hogy sikerült érmet szereznem, hihetetlenül boldog vagyok. Az utolsó öt méter eléggé csípett, ott már gondolkodtam, hogy mit kellene csinálni. Azt hiszem, a szívem vitt be. Elfáradtam, rám férne egy-két sajtburesz.

A többiek szerinte görcsösek voltak, de ő próbálta élvezni az úszást, és ez bejött:

A többiek nagyon rá voltak feszülve a dologra, én próbáltam inkább élvezni a versenyt, csak azt hozni, amit tudok. Ez sikerült. Az izgulásos téma görcsössé vált a többiekben, szerencsére én az utóbbi időszakban ki tudtam zárni. Volt bennem izgalom, de görcsösség nem, ennek nagyon örülök.

Eközben Hosszú Katinka az olimpia legnagyobb sztárja: Hosszú Katinka triplázott, 200 vegyesen is megnyerte az olimpiát!

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.