Már nem az a kérdés, hogy a Manchester City megnyerheti-e bajnokságot, hanem az, hogy meg tudja-e tartani a második helyét, az Arsenal és a Manchester United ugyanis durván a fejére nőtt.

A Crystal Palace otthon fogadja a címvédőt, nem egy leánylom ez így locsolás és pálinkázás idején, az biztos.

Az utóbbi időben elég masszív csapat képét keltő hazaiak az utolsó két bajnokijukat megnyerték. A nagyok közül pedig a Liverpoolt és a Tottenhamet is elintézték már ebben az idényben otthon –a Cityt viszont utoljára 2001 decemberében sikerült megverniük.

A manchesteri kékek kisebb hullámvölgybe kerültek – utolsó 10 meccsükből csak négyszer győztek (4-2-4, 18–9) –, otthonuktól távol pedig már két meccs óta nem tudnak még pontot sem szerezni, ennek ellenére így is elég ütősek idegenben, konkrétan a második legjobbak a Premier League-ben (8-4-3, 31–16).

Ez itt a lényeg: a City nem hibázhat, ha Sergio Agüeróék kikapnak, lemondhatnak a címvédésről, de még a dobogós pozíció is oda lesz – nem valószínű, hogy ez pont ma fog bekövetkezni, 1.60-as oddsért a győzelmük tűnik reálisnak.

Szelvényünk:

Fogadok most, mert szerintem se hülyeség a kombó, és érdekel a majdnem négyszeres pénz is.

Az megvan, hogy Németh Krisztián történelmet írt Kansasban?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
16% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés