Spoiler: Romelu Lukaku nem olasz.

Mert, ha az lenne, akkor ezt semmiképp sem neveznénk bravúrnak. Viszont tudva, hogy korábban csak néhány szót ismert olaszul, már elég komoly eredmény.

A Sassuolo elleni győztes bajnoki után kérdezték Lukakut a meccsről, a belga csatár bevállalta olaszul az interjút, sőt, folyékonyan válaszolt a feltett kérdésre:

Mindezt úgy, hogy a nyári átigazolása előtt csak néhány szót ismert az olasz nyelvből. Az elmúlt két és fél hónapban olyan szinten megtanulta a nyelvet, hogy már nem okoz gondot neki a kommunikáció:

Fontos, hogy a megfelelő módon meg tudjam értetni magam a csapattársaimmal.

Mondta Lukaku, aki az olasz mellett angolul, franciául, portugálul, németül, spanyolul és szuahéliül is beszél, vagyis már hét nyelven.

A belga csatár a tavalyi vb idején beszélt nehéz gyerekkoráról, megtörtént, hogy hetekig áram nélkül maradtak, éheztek, borzasztó körülmények között élt családjával. Ekkor döntötte el, hogy profi futballista lesz, és megváltoztatja a maga és családja életét:

Szegénység, vizezett tej, patkányok – Ilyen körülmények között nőtt fel Lukaku

Lukaku őszintén mesélt a nehéz gyerekkoráról, és arról, hogy mit jelent számára, hogy megváltoztatta a saját és családja életét.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy bődületes kapushiba sem akadályozta meg a Cityt, hogy megnyerje az Arsenal elleni csúcsrangadót

100. perces Szoboszlai-gólpassz is kellett ahhoz, hogy a Liverpoolé legyen a városi derbi

Zseniális gól, majd tizenegyespárbaj és egy kiváló kapusteljesítmény a Király-kupa döntőjében

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már fizettél elő valakinek a tartalmaira az Onlyfansen?
1% Igen, folyamatosan van előfizetésem.
5% Egy próbát anno tettem.
2% Nem, de tervezem.
92% Esélytelen, hogy előfizessek.