Joan Laporta komoly változásokat ígér, az új elnök szerint rengeteg a teendő, és bizonyos döntéseket meg kell hozni.

Megnyerte a Spanyol Kupát a Barca, vagyis nem maradt kupagyőzelem nélkül a katalán csapat, de a bajnoki hajrá és a BL-szereplés megmutatta, hogy jelenleg viszonylag távol áll attól a Barcelona, hogy elitcsapatként beszélhessünk róla.

A szezon közben megválasztott régi-új elnök, Joan Laporta korábban azt mondta, hogy először felméri a klub körüli helyzetet, a szezon végén pedig meghozza a szükséges döntéseket. Most ismét ezt erősítette meg:

Egy korszak lezárult, most egy megújulási folyamaton kell dolgoznunk. A következő héttől kezdődően sok olyan döntésről értesülnek a szurkolók, amiket meg kell hozni. Keményen kell dolgoznunk, hogy egy olyan versenyképes csapatunk legyen, amely a La Ligáért és a Bajnokok Ligájáért is küzdhet. Megnyertük a kupát, erre természetesen büszkének kell lennünk. A Bajnokok Ligájában viszont hamar kiestünk, a La Ligát pedig úgy gondolom, hogy mi veszítettük el

mondta Laporta, a szezon utolsó, a csapat számára már tét nélküli bajnokija előtt.

A katalán média közben arról ír, hogy véget ér az Érinthetetlenek korszaka. Piqué, Sergi Roberto, Griezmann és Busquets a piacra kerülhet, ha nem mennek bele a fizetésük csökkentésébe.

Szintén friss hír, hogy a nehéz anyagi helyzetben levő klub egy 500 millió eurós hitelt kap Goldman Sachs befektetési alaptól.

A másik hamarosan megválaszolásra kerülő kérdés a Barcelonával kapcsolatosan, hogy ki lesz az edző az új szezonban. Koeman alatt a talaj ingatag, reális esély van arra, hogy Xavi átveszi a helyét.

Gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a szezon végén kirúgják a Barcelona edzőjét

Az elmúlt hetek eredményei után ez abszolút érthető.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában