A feröeri bajnok KÍ Klaksvík ellen kezdte a Bajnokok Ligája-szereplését a Ferencváros.

Bár a Fradi igazolt hét új játékost a nyáron, hogy kellően megerősödve odaérjen a BL- vagy El-csoportkörbe, Csercseszov mester egyelőre a régi csapatában bízik. Csak két friss szerzemény, Varga Barnabás és Ibrahim Cissé került be a kezdőcsapatba. A Dibusz – Botka, S. Mmaee, Cissé, Civic – Baráth, Esiti – Zachariassen, Marquinhos, A. Traoré – Varga tizenegy futott ki a Við Djúpumýrar stadion műfüvére.

Kezdődjön! ? http://bitly.ws/L6Mi Posted by Ferencvárosi Torna Club on Tuesday, July 11, 2023

A KÍ nemcsak a hazai pálya, a klíma és a műfű miatt volt előnyben, hanem mert náluk zajlik a bajnokság, ami simán vezetnek. Tehát játékban vannak, nem úgy, mint a Fradi, amely csak felkészülési meccset játszott. Ennek ellenére a magyar bajnok kezdett jobban, Vargának három helyzete is volt, jóllehet nagy ziccert nem dolgozott ki az FTC. Aztán a feröeriek is eljutottak a kapuig, mégpedig bedobásokból és szögletekből – ebből egy kapufát is fejeltek.

Ami feltűnő volt, hogy a Fradi-játékosok nem használták ki technikai fölényüket, meg se próbálkoztak cselezéssel, Traoré és Marquinhos nem nyert így párbajt, pedig nekik kellene ilyenkor a különbséget jelenteni.

A második félidőben már nem hagyott teret a Fradi, és támadásban is mintha eggyel feljebb kapcsolt volna, de ez még így is csak kettes volt. Nem különösebben zavarta a feketében játszó magyar bajnokot, hogy nem nyer, csak nem kapjon gólt. Nem is kapott, gólnélküli döntetlen lett a vége Klaksvíkban.

Majd itthon elkapják a KÍ-t Lisztesék, nagyobb pályán, rendes füvön, saját közönség előtt, kánikulában.

Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló, 1. meccs

  • KÍ Klaksvík–Ferencváros 0–0

(Fotó: fradi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

40 évesen lett a Bajnokok Ligája legjobbja

A Real Madridnak és a Barcelonának is 3 százaléknál kevesebb esélye van arra, hogy megnyerje a BL-t

Innen nézve még lenyűgözőbb az argentin világbajnok Barcelonának lőtt csodagólja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés