Ugyanis akár a fenti támadósorral is nekimehetünk Portugáliának.

Bernd Storck, a magyar válogatott német kapitánya nem szívbajos, ha újoncokat, esetleg mellőzött játékosokat kell bevetni. Emlékezzünk Kleinheisler Lászlóra, akit a lelátóról kapart elő, hogy aztán hős legyen Norvégia ellen.

Az északiaknak teljesen ismeretlen volt a rőt középpályás, ám Storck tudta, mi rejlik benne, nyertünk is Oslóban az ő góljával. Most Portugália ellen simán húzhat egy hasonlót a német mester, ugyanis akad néhány kevésbé, vagy akár teljesen ismeretlen játékos a keretében. Mármint a portugáloknak, Storck jól ismeri az újoncait, például a Serie B-s Novarában játszó Adorján Krisztiánt, akire aligha készül az Európa-bajnok.

De rajta kívül is akad pár meglepetés, amit előhúzhat a zsákból. Mit szólnál egy ilyen kissé váratlan középpályához és támadósorhoz?

Nagy Ádám, Kalmár Zsolt – Adorján Krisztián, Holman Dávid, Sallai Roland – Eppel Márton

Nagy már rutinosnak számít, megjárta az Eb-t is, Kalmár most a Bröndbyben játszik, ő már volt válogatott, ám az Adorján, Holman, Sallai, Eppel négyes újonc.

Sallai vasárnap megszerezte első gólját a Serie A-ban, ő tehát nincs rossz passzban, a Novara támadó középpályása viszont kleinheisleres állapotban van, alig játszik. Eppel az NB I-ben rúgja a gólokat, de ne számítsunk rá, hogy Szalai és Priskin elé tud kerülni, Holman nagy rejtély, mert miután megbukott Lengyelországban, a kiesés ellen küzdő Debrecenben játszik, de nem emelkedik ki.

A magyar válogatott kerete:

  • Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország)
  • Védők: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Fiola Attila (Videoton), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (Dijon – Franciaország), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Vinícius (Videoton)
  • Középpályások: Gera Zoltán (Ferencváros), Holman Dávid (DVSC), Kalmár Zsolt (Bröndby – Dánia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország)
  • Támadók: Adorján Krisztián (Novara – Olaszország), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Sallai Roland (Palermo – Olaszország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

A meccs március 25-én lesz Lisszabonban, és hát nem mi vagyunk az esélyesek. De az Eb-n ikszeltünk. Most fogadnál egy döntetlenre?

(Fotó: MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az év egyik legjobban várt bokszmeccsét a mesterséges intelligencia is fogja pontozni

Szögletből rúgott gólt a Man. Unitednek a Tottenham csapatkapitánya

11 percen át farkasszemezett a világ két legjobb nehézsúlyú bokszolója

További cikkeink a témában