A címvédő Los Angeles Lakers már az első körben kiesett az NBA rájátszásában.

Anthony Davis és LeBron James sérülései miatt a Lakers csak hetedik helyen zárta az alapszakaszt, így a nyugati második Phoenix Sunsszal játszott a playoff első körében. Ugyan a Suns volt a magasabban kiemelt, ennek ellenére a címvédő volt a favorit, és vezetett is 2–1-re a Lakers, onnan viszont már egyetlen meccset sem tudtak nyerni az aranysárga-lilák, köszönhetően annak is, hogy Anthony Davis megsérült a párharc közepén.

Ez pedig azt jelenti, hogy a címvédő már az első körben kiesett, és

először történt meg, hogy LeBron James aktuális csapata már a playoff első körében búcsúzott.

Korábban 14 alkalommal jutott rájátszásba James-csapat, 14–0 volt a többszörös MVP mérlege, most viszont megszakadt a szériája.

A Suns legjobbja a hatodik meccsen Devin Booker volt, 47 pontig és 11 lepattanóig jutott a fiatal játékos, de kulcsszerepet vállalt a győzelemben a tapasztalt Chris Paul is. A Suns gyakorlatilag végig vezetett és irányított, a Lakersnek reális esélye nem is volt a felzárkózásra, 113–100 lett a végeredmény, 4–2-vel ment tovább a Suns.

Összefoglaló:

A Phoenix a második körben azzal a Denver Nuggetsszel találkozik, amely a Portlandet ejtette ki, az a párharc is hat meccsig tartott.

Lillard ötödik meccsére évekig fogunk még emlékezni:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Három név szerepel a Barcelona asztalán Rashford-utódként

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés