Visszacsúszott az angol másodosztályba a Leicester.

2016-ban a futballtörténelem egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta a Leicester City, miután totál esélytelenként megnyerte a Premier League-et. Ezt követően is volt néhány jó szezonja a Leicesternek, tavaly azonban már visszaestek Vardyék, idén pedig már a kiesés ellen harcoltak.

Bennmaradni végül nem sikerült,

a Leicester ugyan legyőzte a West Hamet a Premier League utolsó fordulójában, de mivel az Everton is nyert, így a liverpooliak bennmaradtak, míg a Leicester a 18. helyen végzett, kiesett.

A rókák 12. alkalommal estek ki történetük során az angol első osztályból, ezzel a negatív rekorddal pedig beérték a csúcstartó Birminghamet.

Az már korábban eldőlt, hogy a Southampton is kiesik, az utolsó fordulóban a Sotonhoz csatlakozott a Leicester és a Leeds United – ez a három klub a következő szezonban az angol másodosztályban fog szerepelni.

Ez is érdekelhet:

20 év után visszatér a Bajnokok Ligájába a Newcastle

A szarkák tavaly még a kiesés ellen küzdöttek, jövőre a Bajnokok Ligájában fognak futballozni.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
41% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
29% Szerintem ez most nekem kimarad.