A szarkák tavaly még a kiesés ellen küzdöttek, jövőre a Bajnokok Ligájában fognak futballozni.

A Newcastle annak ellenére is a szezon egyik meglepetéscsapata a Premier League-ben, hogy a klubnak tavaly óta szaúdi tulajdonosa van. A Castle ugyan költött játékosokra, de nem kezdett őrült pénzszórásba, a legjobb és legokosabb befektetése Eddie Howe edző volt, akivel tavaly még a kiesés ellen is küzdött a szezon egy pontján a csapat, idén azonban már az angol liga egyik legjobbja volt.

A 37. fordulóban a Newcastle hazai pályán 0–0-t játszott a kiesés ellen küzdő Leicesterrel, de ez az egy pont is elég volt ahhoz, hogy a szarkák kvalifikálják magukat a következő BL-szezonra.

A Newcastle ezzel 20 év után tér vissza az európai futball elitjébe, legutóbb még többek között Alan Shearerrel játszott a BL-ben 2003-ban.
Az már eldőlt, hogy a City ismét bajnok lesz, ahogy az Arsenal második helye is biztos, a Newcastle-t még az MU megelőzheti, de Howe csapata legrosszabb esetben is negyedik helyen zárja a szezont.

Nem elképzelhetetlen, hogy jövőre már Szoboszlaival fog a BL-ben játszani a Newcastle:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Kapott egy háromszobás lakást, amiért megnyerte az olimpiát, az apja pedig hazavihetett egy Audit

Messi elárulta, hogy mi az, amit igazán megbánt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés