Kevesebbet kapna Messi Barcelonában.

Ahogy már korábban megírtuk, a Bajnokok Ligája-indulásért küzdő Newcastle United szeretné leigazolni Szoboszlai Dominikot, és akár még egy 70 millió eurós csekket is kiállítana, ha a Leipzig ragaszkodna a kivásárlási árhoz.

A Premier League 3. helyezettje 70 millió euróért vinné Szoboszlait

A Premier League és a Bajnokok Ligája erősen csábító lehet.

A Nemzeti Sport Online most ennél is tovább ment, klubhoz közel álló angol forrásra hivatkozva ugyanis azt írja, a Newcastle érdeklődése jóval több mint egy ilyenkor szokásos átigazolási pletyka. Ha ugyanis valóban kiharcolja a Bajnokok Ligája-indulást a csapat, akkor a vezetés szeretne egy olyan fiatal irányítót szerződtetni, aki hosszú évekre megoldaná a posztot.

És amikor meglesz az első négy hely egyike, azonnal megkezdik a tárgyalásokat – az első számú kiszemeltnek számító – Szoboszlai átigazolási ügyében az RB Leipziggel. Úgy tudják, hogy

a Newcastle évi bruttó 10 millió fontos fizetést ajánlana Szoboszlainak, ha sikerül megegyezniük az átigazolásáról a Lipcsével.

Szoboszlai Dominik menedzsere, Esterházy Mátyás csak annyit mondott, vannak topligás érdeklődések, de nem most, az idény legfontosabb szakaszában dőlnek el ezek a kérdések.

A 10 millió fontos fizetés egyébként már egy nagyon komoly bér, Lionel Messi például a hírek szerint 10 millió eurót kapna Barcelonában, ami ugye kevesebb.

Szoboszlai most már tényleg Európa-klasszis?

A Leipzig és a magyar válogatott középpályása kétségtelenül a legjobb magyar labdarúgó jelenleg, de valahogy mindig vártuk tőle az áttörést. Aztán jött a Bulgária ellen 3–0-ra megnyert Eb-selejtező.

(Fotó: Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés